Tegnap éjjel végre meg tudtam rendesen nézni az Ifjúságot. Kb. 1 körül lett vége, de én még nem tudom meddig forgolódtam miatta. Az ágyban fekve ellenállhatatlan késztetésem volt, hogy még egyszer megnézzem. Erre nagyon ritkán, a Walter Mitty titkos élete óta nem volt példa nálam. Ma is egész nap az járt a fejemben. Jelenetek, mondatok, képek váltották egymást a szemem előtt.
Ez a film tipikusan olyan amit nem lehet elmondani, miről szól. Az életről. Igen... és? Nem az a lényeg, hogy miről mesél, hanem az, hogy hogyan! Amikor az egyetemen a filmkészítés szakot választottam, az ilyen filmek miatt tettem. Teljes szívvel hittem a művésziességében, hogy pontosan ugyanolyan kifejező alkotást lehet létrehozni mint egy festménnyel, vagy egy könyvvel. Mostanában néha elvesztem ebbéli hitemet egyéb blockbuster-ek és nézőfaló mozik miatt. Amik nyilván engem is beszippantanak, és sok van amit kifejezetten szeretek. De amikor ilyen gyöngyszemre bukkanok, azt érzem, hogy feltöltődöm.
Nagyon sok olyan film készül, ami az életet próbálja aposztrofálni valamilyen problémán, vagy szegmensen keresztül. Sokszor az időskor szemén át nézve. De ez valahogy teljesen más képet fest. Új megvilágításba helyezi azt hogy mi a túrót is keresünk mi itt, és mi az értelme az egésznek. Nem akar valódi válaszokat adni, egyszerűen csak a néző elé helyez egy képet vagy egy kérdést, ránk bízva annak értelmezését.
Minden és mindenki gyönyörű. Michael Caine-t sosem láttam még ennyire nem öregnek. Jane Fonda fantasztikusan tündököl, kicsit el is lopta a show-t Harvey Kaitel-től abban az 5 percben. Mégis úgy érzem a Golden jelölést Rachel Weisz jobban megérdemelte volna. Paul Dano pedig szintén nagyon finoman és őszintén játszik. A zene csodálatos, a helyszín tökéletes választás, a metaforikus képek pedig a nem művészmozis nézőnek is egyértelműek.
Híres emberek magánéletébe láthatunk bele egy külvilágtól elzárt helyen. Egymás között vannak, és ettől válik hihetővé az egész. Mindenkinek minden problémáját elhittem.
Ritkán áradozom valamiről, de egyszerűen nem tudok rosszat mondani. Semmi nem volt ami nem tetszett. Sorrentino-t szokás korunk Fellini-jeként emlegetni, egyáltalán nem oktalanul.
